A BB krém alapvetően olyan, mint egy alapozó, mivel elfedi a bőrhibákat, hegeket. Mégsem mondhatjuk rá, hogy csupán alapozó, mivel rengeteg anyag van benne, amely ápolja, fiatalítja a bőrt.
Vitaminok, ránctalanító, világosító és fényvédő összetevők egyaránt megtalálhatók ebben a különleges bőrsegítő ötvözetben. Biztos, hogy nem talál még egy olyan sminkkülönlegességet a világon sehol, mint a BB krém.
A BB krém alapja eredetileg Németországból származik, elsősorban lézeres beavatkozások után használták hegek eltüntetésére.
Többen észrevették, hogy a BB krémnek ez az elődje mennyire jót tesz a bőrnek, ám az áttörést az okozta, amikor egy híres dél-koreai színésznő ezt egy interjú során nyilvánosságra hozta.
Ez éppen elegendő volt ahhoz, hogy egy kozmetikai cégnél úgy döntsenek, hogy az alap hatóanyagot tovább fejlesztve, regeneráló alapozót hoznak létre. Ez lett a BB krém, ami ezután a „közemberek” számára is elérhetővé vált, és egyre több félét dolgoztak ki, amik hamarosan meg is jelentek a boltok polcain.
Mára már nem csak Ázsiában, hanem az USA-ban is hatalmas népszerűségnek örvend, és rajongótáborához Európa is nem rég csatlakozott.
A BB krém neve a Blamish Balm kifejezésből ered, amely magyarul nagyjából annyit tesz, hogy „hiba balzsam”. A név is a krém rendeltetésére utal, azaz a bőrhibák elfedésére, javítására, és a bőr eredeti fiatalságának visszaadására.
Annak ellenére, hogy a krém sok hidratáló és ápoló összetevőt tartalmaz, nem szabad lemondani az alapvető arcápolásról használata közben sem. A rendszeres arctisztításon kívül a bőrápoló krém igénybevétele sem elhanyagolható, mivel a BB krém hidratál ugyan, de csak felerősíti a kozmetikumaink hatását.
A BB krém használata közben nem szükséges alapozót igénybe venni, mivel a krém egyik alapvető tulajdonsága az alapozóhoz való hasonlóság.
Különösen fontos, hogy a bőre számára megfelelő BB krémet válassza. Az ok az, hogy kifejezetten különböző bőrtípusokra fejlesztették ki az egyes krémeket, ezáltal nem mindegy, melyiket választja.
Sokféle BB krém van: száraz bőrre, normál bőrre, zsírosra, idősödőre, és hogy a tinédzserek se maradjanak ki a sorból, serdülőre. A bőrtípus mellett fontos a fedés is. Vannak olyanok, amelyek erős fedéssel bírnak, mások csak egész halvánnyal, és természetesen van átmenet is.
A BB krém minden fajtájából csak 1-2 árnyalat található. Hogy miért? A krém egyedülálló képessége, hogy alkalmazkodni tud a bőr színéhez. Ez az oxidációs folyamatnak köszönhető, mely a felvitel utáni percekben megy végbe a krémben. A BB krém színe kissé világosabb lesz, ennek ellenére a fedése ugyanolyan marad, mint amilyen előtte volt.
Mindezeket egybevetve is ajánlatos figyelni a krém színére vásárlás közben, mivel az oxidálódás ellenére sem tud természetesen beleolvadni a bőrünkbe, ha 4-5 árnyalattal sötétebb BB krém kerül kiválasztásra.
A választásnál arra is kell ügyelni, hogy a bőrünk hidegebb vagy melegebb tónusú-e. Hideg tónusoknál rózsaszínes, meleg tónusoknál sárgás a bőr. A BB krém típusai között mind a kétfajta bőrre találhatunk terméket.
Ha Ön nem tudja, hogy hideg, vagy inkább meleg tónusú-e a bőre, a legkönnyebben úgy tudja megállapítani, ha a csuklóján lévő erekre néz. Ha kékes árnyalatúak, akkor hideg, ha inkább zöldesek, akkor pedig meleg tónusú bőrrel büszkélkedhet.
A BB krém akár naponta is használható, nagy előnye, hogy a bőr tud alatta lélegezni. Fontos azonban, hogy a hidratáló krémet nem helyettesíti, ezáltal éjszaka nem szabad felvinni.
A nappalra felvitt alapozót este mindenféleképpen le kell mosni. Arctisztító termékekkel vagy sminklemosóval könnyedén eltávolítható, emiatt nem kell változtatnunk sminkeltávolítási szokásainkon.
BB krém vásárlásánál nem kell a miatt aggódnunk, hogy nem fog sokáig tartani, mivel kevesebbet kell használni belőlük, mint egy „normál” alapozóból, és több is van egy tubusban. Akár fél évig, vagy nyolc hónapig is kitart egy BB krém.
Ha helyesen vitte fel bőrére a krémet, nem kell attól félnie, hogy nem fog kitartani. Egész nap fennmaradhat, vagy addig, amíg le nem mossuk. Zsíros bőr esetén sem kell a rossz sminktől tartanunk, egy kis púder a BB krémre, és már fixáltuk is! Biztosan nem fog elmaszatolódni (kivéve, ha direkt azt akarjuk), és még az irodai stresszt is túléli.
Különösen érzékeny bőr esetében is használhatjuk a BB krém egyes típusait, mivel vannak erre a célra kifejlesztett változatok is. Nyugtatja a gyulladásra hajlamos bőrt, de ennek ellenére nem szabad gyógykészítményként kezelni.
Nem kell attól tartania, hogy a termék a Távol-Keletről érkezett hozzánk, egyrészt mivel említettem, hogy alapvetően német a kozmetikum, másrészt, mivel az ottani embereknek is olyan bőre van, mint nekünk. Náluk is ugyanúgy ránctalanító, fiatalító, jótékony hatású a krém, mint Európában.
Ezek ellenére gyermekek számára nem ajánlott a BB krém használata, mivel ezek ugyanúgy sminktermékek, mint a saját alapozónk vagy rúzsunk.
Férfiak is használatba vehetik a hidratáló hatású készítményt, mivel az ő bőrük is ugyanolyan, mint a nőké (nincsenek nagy eltérések).
Remélem, hogy megnyertem az Önök érdeklődését a BB krém iránt! A honlapon további cikkeket olvashat a krémről.